Vicc: GALAXIS ÚTIKALAUZ STOPPOSOKNAK

Szeretettel köszöntelek a A humor hívei közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 4160 fő
  • Képek - 5947 db
  • Videók - 616 db
  • Blogbejegyzések - 2115 db
  • Fórumtémák - 33 db
  • Linkek - 459 db

Üdvözlettel,
Keczánné Macskó Piroska
A humor hívei vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a A humor hívei közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 4160 fő
  • Képek - 5947 db
  • Videók - 616 db
  • Blogbejegyzések - 2115 db
  • Fórumtémák - 33 db
  • Linkek - 459 db

Üdvözlettel,
Keczánné Macskó Piroska
A humor hívei vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a A humor hívei közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 4160 fő
  • Képek - 5947 db
  • Videók - 616 db
  • Blogbejegyzések - 2115 db
  • Fórumtémák - 33 db
  • Linkek - 459 db

Üdvözlettel,
Keczánné Macskó Piroska
A humor hívei vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a A humor hívei közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 4160 fő
  • Képek - 5947 db
  • Videók - 616 db
  • Blogbejegyzések - 2115 db
  • Fórumtémák - 33 db
  • Linkek - 459 db

Üdvözlettel,
Keczánné Macskó Piroska
A humor hívei vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

GALAXIS ÚTIKALAUZ STOPPOSOKNAK

7 éve | [Törölt felhasználó] | 0 hozzászólás

DOUGLAS ADAMS GALAXIS ÚTIKALAUZ STOPPOSOKNAK Tudományos fantasztikus regény

 

Jonny Brocknak és Clare Gorstnak meg a többi arlingtoniánusnak, cserébe a teáért, együttérzésért és a kanapéért

 

 

Messze kinn a Galaxis Nyugati Spirálkarjának soha fel nem térképezett, isten háta mögötti zugában található egy sehol sem jegyzett sárga nap.

Durván Kilencvenmillió mérföldre tõle kering egy tökéletesen jelentéktelen, kékeszöld bolygócska, melynek majomtól eredõ civilizációja oly döbbenetesen primitív, hogy a kvarcórát még mindig pompás dolognak tartja.

Ez a bolygó a következõ problémával küzd - vagy inkább küzdött: az ott élõk többsége ideje nagy részében boldogtalan volt. Számos megoldást javasoltak a probléma gyógyítására, ezek azonban többnyire zöld és piros hasú papírok mozgásához kapcsolódtak, ami meglepõ, hiszen végül is nem a színes papírok voltak boldogtalanok.

Így hát fennmaradt a probléma: jókora tömegek voltak elkeseredve, és sokan közülük nyomorúságosan érezték magukat, még azok is, akiknek volt kvarcórájuk.

Többen mindinkább úgy vélték, hogy kár volt lejönni a fáról. Mások egyenesen azt állították, hogy felmenni is kár volt rá, jobb lett volna, ha ki se bújnak az óceánból.

Ám egy csütörtöki napon, csaknem kétezer évvel azután, hogy valakit felszögeztek a fára, mert azt mondta, milyen remek is lenne, ha az emberek a változatosság kedvéért kedvesek volnának egymáshoz, egy rickmansdorfi kávéházban magányosan üldögélõ lány rájött, hol volt kezdettõl fogva a hiba, és hogyan lehetne a világot kellemessé és széppé tenni. A megoldás ezúttal helyes volt, bevált volna, és még csak föl se szögezek volna senkit sehová.

Bármily szomorú is, a leány nem jutott el a telefonig, hogy beszámolhasson valakinek a felfedezésrõl, mert egy szörnyen ostoba katasztrófa meggátolta benne; a megoldás így mindörökre elveszett.

Ez a történet nem a leányról szól.

Ez a történet a szörnyen ostoba katasztrófáról és egynémely következményérõl szól.

Ez a történet emellett egy könyvrõl is szól, melynek címe: GALAXIS Útikalauz Stopposoknak. Ez nem földi könyv, sosem adták ki a Földön, és a szörnyû katasztrófát megelõzõen egyetlen földlakó se látta vagy hallott róla.

A könyv mindazonáltal szerfelett figyelemreméltó.

Valószínûleg ez a legfigyelemreméltóbb könyv, ami csak napvilágot látott a Kisgöncöl óriási kiadóhivatalainak gondozásában - bár a földlakók ezekrõl se hallottak.

Ez a könyv nem csupán hallatlanul figyelemreméltó, hanem elképesztõen sikeres is. Népszerûbb, mint a Mennyei Házi Mindentudó, jobban fogy, mint a Hatvanhárom További Figura Súlytalanság Esetére címû illusztrált kiadvány, és ellentmondásosabb, mint Oolon Coluphid filozófiai bombaként robbanó trilógiája: a Hol tévedett Isten, a Még Néhány Isten legsúlyosabb Tévedéseibõl, és a Végül Is Kicsoda Ez az Isten Egyáltalán?

A Galaxis Külsõ Keleti peremének néhány liberálisabb civilizációja számára a GALAXIS Útikalauz már kiszorította a hatalmas Encyclopaedia Galacticát, s egyedül tölti be az összes tudás és bölcsesség tárházának szerepét, mert noha sok benne a hézag, és tele van kétes, de legalábbis üvöltõen pontatlan adattal, két fontos vonatkozásban felülmúlja kevésbé szárnyaló elõdjét.

Egyrészt némileg olcsóbb. Másrészt borítóján a következõ szavak láthatók, szép nagy betûkkel szedve: NE ESS PÁNIKBA!

Ez a történet, mely a szörnyen ostoba csütörtökrõl és rendkívüli következményeirõl, valamint arról a szövevényes kapcsolatról szól, mely e következményeket összefûzi e figyelemreméltó könyvvel, egyszerûen kezdõdik.

Ez a történet egy házzal kezdõdik.

 

 

 

1. fejezet

 

A ház a falu szélén állt egy enyhe emelkedõn. Magányos épület volt, kilátással a szélesen elterülõ tanyavilágra. Az égvilágon semmi se volt rajta. Úgy harmincéves, szögletesen guggoló téglaépület volt, négy utcai ablakkal s olyan méretekkel és arányokkal, melyek többé-kevésbé megbízhatóan kivívták szinte mindenki nemtetszését.

Arthur Dent volt az egyetlen személy, akinek jelentett valamit a ház, és neki is csak azért, mert történetesen õ lakott benne. Körülbelül három éve lakott itt, azóta, hogy kiköltözött Londonból, mert idegesítõnek és zavarónak találta. Õ is harmincéves lehetett, magas, sötét hajú és sohasem igazán nyugodt. Leginkább az nyugtalanította, hogy az emberek folyton megkérdezték tõle, mitõl olyan nyugtalan. A helyi rádiónál dolgozott, melyrõl gyakran mondta barátainak, hogy sokkal érdekesebb annál, ahogy õk látják. Igaza volt - barátai általában hirdetésekkel foglalkoztak.

Szerdán egész éjjel zuhogott az esõ. A ház elõtt az ösvény nedves volt és sáros, de a csütörtök reggeli nap tisztán ragyogva virradt fel Arthur Dent házára; mint késõbb kiderült, utoljára.

Arthur még nem fogta fel teljesen, hogy a tanács le akarja rombolni a házát, hogy gyorsforgalmi utat építsen a helyére. Csütörtökön reggel nyolckor Arthur nem érezte igazán jól magát. Kábán ébredt, kibújt az ágyból, bávatagon kóválygott a szobában, ablakot nyitott, meglátott egy buldózert, belebújt a papucsába, és a fürdõszobába trappolt mosdani.

Fogkrém a fogkefére - megvan. Sikálás.

Borotválkozótükör - a plafonra mered. Arthur beállítja. A tükörben felvillan a másik buldózer képe a fürdõszoba ablakán át. A tükör beállítása jó, Arthur borostáit tükrözi. Arthur leborotválja õket, mosdik, törülközik, kitrappol a konyhába, hogy bekapjon valami jóízût.

Kanna, villásdugó, tej, kávé. Ásítás.

Átvillan a fején a szó: buldózer. Hogy jön ez ide?

A buldózer a konyhaablak túloldalán meglehetõsen hatalmas jószág.

Arthur rámered.

Sárga - gondolja, és a hálószobába trappol öltözni.

Útban a hálószoba felé megáll, hogy igyék egy jókora pohár vizet, majd még egyet. Másnaposságra gyanakszik. Mitõl is másnapos? Ivott volna az elmúlt éjjel? Föltehetõleg. Fölvillan valami a borotválkozótükörben.

Sárga - gondolja, és kitrappol a hálószobába.

Megáll és elgondolkozik. A kocsma, gondolja. Hûha, a kocsma! Halványan rémlik, hogy dühös volt, méghozzá valami nagyon fontos dolog miatt. Mindenkinek mesélte: gyanítható, hogy hosszasan mesélte mindenkinek: legtisztább vizuális emlékei a többi ember arcára fagyott üveges pillantásokra vonatkoznak. Valami új gyorsforgalmi útról volt szó, melyet akkor fedezett fel. Hónapok óta lehetett hallani róla, de valahogy senki se tudott róla semmit. Nevetséges! Még egy hatalmas korty víz. Majd elrendezõdik az ügy magától, gondolja, a tanács ezúttal elvetette a sulykot. Majd elrendezõdik.

Úristen, micsoda borzasztó másnaposságba kerül ez neki! Belenéz a hálószobatükörbe. Kiölti a nyelvét.

Sárga - gondolja. Átvillan a fején a szó: sárga. Vajon hogy jön ez ide?

Tizenöt másodperc múlva Arthur a háza elõtt fekszik, egy hatalmas, sárga buldózer útjában, mely a kerti ösvényen halad fölfelé.

 

Ahogy mondani szokás, Mr. L. Prosser is csak ember volt. Más szavakkal szén alapú, kétlábú életformához tartozott, mely a majomtól ered. Még pontosabban, negyvenéves volt, kövér és elhanyagolt. A helyi tanácsnál dolgozott. Érdekes tény, hogy Dzsingisz kán egyenes leszármazottja volt férfiágon, bár errõl õ maga sem tudott. A közbülsõ generációk és a faji keveredés úgy összekuszálták a génjeit, hogy nem is maradtak kifejezetten mongolos vonásai. Csupán tömzsi testalkata, valamint a kis szõrmekalapok iránti vonzalma utalt csökevényesen a nagy hatalmú õsökre.

Szó sincs róla, Mr. Prosser nem volt harcos alkat: ideges volt és gondterhelt. Aznap éppen különösen gondterhelt volt, mivel súlyos akadály gátolta munkája elvégzésében - abban, hogy még naplemente elõtt eltakaríttassa Arthur Dent házát az útból.

- Ugyan már, Mr. Dent - mondta -, maga is tudja, hogy nem nyerhet. Nem fekhet itt a buldózer útjában az idõk végezetéig.

Mr. Prosser szerette volna, ha szemei szúrós határozottsággal merednek Arthurra, azok azonban fütyültek rá.

Arthur a sárban feküdt.

- Benne vagyok - fröcsögte -, majd meglátjuk, ki rozsdásodik el hamarabb.

- Attól tartok, bele kell törõdnie - mondta Mr. Prosser, miközben kis szõrmekalapját markolászta, és körbe-körbe gyûrögette a feje búbján. - A gyorsforgalmi utat meg kell építeni, és meg is építik.

- Most hallok errõl elõször - mondta Arthur -, már miért kellene megépíteni?

Mr. Prosser fenyegette egy darabig Arthurt az ujjával, aztán abbahagyta.

- Hogyhogy miért kell megépíteni? - mondta. - Ez gyorsforgalmi út lesz. A gyorsforgalmi utakat pedig építeni kell.

A gyorsforgalmi utak olyan eszközök, melyek lehetõvé teszik, hogy egyesek A-ból B-be rohanhassanak, míg mások B-bõl A-ba rohannak. Azok az emberek, akik az A és B pontok közötti tetszõleges C helyen élnek, gyakran eltûnõdnek rajta, vajon mi lehet olyan remek A-ban, hogy annyian odasereglenek B-bõl, és hogy mi lehet olyan remek B-ben, hogy annyian odasereglenek A-ból. A C-beliek leginkább azt szeretnék, ha a népek egyszer s mindenkorra eldöntenék végre, hogy hol a fenében akarnak lenni tulajdonképpen.

Mr. Prosser D-ben szeretett volna lenni. Teljesen mindegy volt számára, hol is van ez a D, feltéve, hogy A-tól, B-tõl és C-tõl is igen-igen messze van. Szép kis kunyhót építene oda, fejszékkel az ajtó fölött, s kellemesen eltöltené az idõt E-ben, mely nem más, mint a D-hez legközelebb esõ kocsma. A felesége persze jobban szeretné a futórózsát, de õ marad a fejszéknél. Fogalma sincs, hogy miért - egyszerûen szereti a fejszéket. Mr. Prosser elvörösödött a buldózervezetõk gúnyos vigyorának kereszttüzében.

Mr. Prosser áthelyezte testsúlyát egyik lábáról a másikra, de az is ugyanolyan kényelmetlen volt. Valaki döbbenetes alkalmatlanságról tett itt tanúbizonyságot: Mr. Prosser erõsen remélte, hogy ez a valaki nem õ volt.

- Magának is joga volt hozzá, hogy javaslatokat tegyen, vagy tiltakozást jelentsen be a kellõ idõben - jegyezte meg.

- A kellõ idõben, mi?! - süvöltötte Arthur. - A kellõ idõben? Akkor hallottam elõször az egészrõl, amikor beállított ide egy munkás tegnap. Megkérdeztem, azért jött-e, hogy megpucolja az ablakot, mire õ azt felelte, hogy nem, hanem hogy szétrombolja a házat. Persze nem ezzel kezdte. Dehogy. Elõbb letörölt pár ablakot, s megvágott öt fontra. Csak aztán mondta meg.

- De Mr. Dent, a tervek az elmúlt kilenc hónapban rendelkezésére álltak a helyi tervezõirodában!

- Ó, hogyne! Én is egyenesen odamentem, hogy megnézzem õket, mihelyst hallottam a dologról, tehát tegnap délután. Maguk aztán nem erõlködtek valami nagyon, hogy felhívják rájuk a figyelmet, ugye? Úgy értem, hogy például szóltak volna valakinek, vagy ilyesmi.

- De hiszen a tervek ki voltak állítva.

- Ki voltak állítva? Éppenséggel a pincébe kellett lemennem, hogy megtaláljam õket.

- Ott van a kiállítási részleg.

- Zseblámpával.

- Talán leszakadt a villanyvezeték.

- Meg a lépcsõ.

- Nézze, végül is megtalálta a feljegyzést, nem?

- Ó, hogyne - felelte Arthur -, megtaláltam. Egy használaton kívüli vécében elsuvasztott, bezárt iratszekrény fenekén volt kiállítva, az ajtón a következõ felirattal: Vigyázz! A leopárd harap!

A fejük fölött elúszott egy felhõ. Árnyékot vetett Arthur Dentre, amint könyökére támaszkodva hevert a hideg sárban. Mr. Prosser összeráncolta a szemöldökét.

- Nem mintha szép ház volna - jegyezte meg.

- Sajnálom. Nekem például tetszik.

- A gyorsforgalmi út is tetszeni fog.

- Ó, fogja már be! - mondta Arthur Dent. - Fogja be, és menjen a francba innen a rohadt gyorsforgalmi útjával együtt! Maga is tudja, hogy ezúttal elvetették a sulykot.

Mr. Prosser szája néhányszor kinyílt és becsukódott, míg elméjén megmagyarázhatatlan, ám kifejezetten vonzó képsor futott át: Arthur Dent háza, amint a lángok emésztik, miközben maga Arthur sikoltozva menekül a lángoló romok közül, és a hátából legalább három súlyos dárda nyele mered ki. Mr. Prossert gyakran üldözték ilyen képzetek, s meglehetõsen nyugtalan volt miattuk. Hebegni kezdett, majd összeszedte magát.

- Mr. Dent - szólt.

- Mi van? - mondta Arthur.

- Hadd szolgáljak némi tényszerû felvilágosítással. Van-e fogalma arról, mekkora kárt szenvedne a buldózer, ha simán keresztülengedném magán?

- Nincs. Mekkorát? - kérdezte Arthur.

- Semekkorát - felelte Mr. Prosser, és idegesen odább csörtetett, azon gondolkodva, miért is tölti be a fejét ezer meg ezer szõrös lovas, aki mind õvele üvöltözik.

 

 

Érdekes egybeesés folytán a semekkora azt is pontosan tükrözi, mekkora esélyt tulajdonított volna a majomtól származó Arthur Dent annak, hogy egyik legközelebbi barátja korántsem a majomtól származik, de még csak nem is Guildford városából, amit általában állítani szokott, hanem a Betelgeuse mellõl, egy kis bolygóról.

Arthur Dent ezt sohase gyanította volna.

Arthur Dent barátja mintegy tizenöt évvel ezelõtt érkezett a Földre, és keményen dolgozott, hogy beilleszkedjék az ottani társadalomba; el kell ismerni, sikeresen. Így például mind a tizenöt évet azzal töltötte, hogy állástalan színésznek adta ki magát, ami eléggé hihetõ is volt.

Csupán egy bakit követett el, mert kissé összecsapta az elõkészítõ kutatásokat. Elõzetes információi alapján úgy vélte, hogy a Ford Prefect* név kellemesen feltûnésmentes lesz.

Nem volt feltûnõen magas, vonásai megkapóak voltak, de nem feltûnõen csinosak. Drótmerev, vörösesszõke haját a halántékából hátrafésülte. Arcbõre olyan benyomást keltett, mintha hátrahúzódna az orrától. Volt benne valami alig érezhetõen különös, de nehéz lett volna megállapítani, hogy mi. Talán az, hogy nem pislogott elég gyakran, s akik egy darabig beszélgettek vele, azok elõbb-utóbb helyette is könnyezni kezdtek. Talán az, hogy kicsivel szélesebben mosolygott a kelleténél, amitõl az embereknek az a zavaró érzésük támadt, hogy Ford mindjárt a torkuknak ugrik.

Legtöbb Földön szerzett barátja szerint különc volt, de ártalmatlan: féktelen duhaj, fura szokásokkal. Gyakran állított be hívatlanul egyetemi fogadásokra. Ilyenkor egykettõre berúgott, és hozzálátott, hogy bohócot csináljon az összes asztrofizikusból, akit elõtalált, amíg csak ki nem rúgták.

Idõnként erõt vett rajta az ábrándozás, s úgy bámult bele az égbe, mintha hipnotizálnák. Ha ilyenkor megkérdezték, hogy mit csinál, némi zavart röstelkedés után elvigyorodott, és viccelni próbált:

- Ó, csak repülõ csészealjakat lesek - mire mindenki nevetett, és megkérdezték, hogy miféléket. - Zöldeket - vigyorgott fenyegetõen Ford, hahotázott egyet, majd sietve betért a legközelebbi kocsmába, ahol egyik hatalmas rundot a másik után rendelte.

Az ilyen esték általában rosszul végzõdtek. Ford teljesen elázott a whiskytõl, félrehúzódott egy sarokba valami lánnyal, és arról zagyvált neki, hogy a repülõ csészealj színe, becsszóra nem is olyan fontos.

Amikor pedig félig bénán támolygott hazafelé a néptelen utcákon, meg-megkérdezte az arra járó rendõröket, nem ismerik-e véletlenül az utat a Betelgeuséhoz. Amire a rendõrök azt felelték:

- Nem gondolja, uram, hogy ideje volna hazamenni?

- Éppen azt próbálom, picinyem, éppen azt próbálom - hangzott minden esetben Ford válasza.

A valóságban, amikor az égre meredt, teljesen mindegy volt neki, hogy miféle csészealj jön. Csak azért mondott mindig zöldet, mert ez volt a Betelgeuse kereskedelmi felderítõ naszádjainak a hagyományos színe.

Ford elkeseredetten várta, hogy bármiféle repülõ csészealj érkezzék, mert tizenöt év roppant hosszú idõ ahhoz, hogy megrekedjék valahol az ember, hát még akkor, ha ezt olyan észbontóan unalmas helyen teszi, mint amilyen a Föld.

Ford már csak azért is várta a repülõ csészealjakat, mert tudta, hogyan intse magához õket, és hogyan kell felkéredzkedni rájuk. Tudta, hogyan nézheti meg a Világegyetem összes Csodáját kevesebb mint napi harminc altair dollárért.

Mert Ford Prefect valójában annak a szerfelett figyelemreméltó könyvnek, a GALAXIS Útikalauznak az utazó informátora volt.

* Ford elöljáró

 

 

Az ember alkalmazkodóképessége mesés. Arthur háza körül ebédidõre kialakult a dolgok nyugodt rendje. Arthur elfogadott szerepe az volt, hogy a sárban heverve pancsoljon, és idõrõl idõre az ügyvédjét, az anyját, illetve az olvasnivalóját követelje. Mr. Prosser szerepe az volt, hogy idõrõl idõre új ötletekkel döfködje Arthurt, például a Közjóról vagy a Fejlõdés Menetérõl szavaljon, elmondja, hogy Egyszer az Én Házamat Is Ledöntötték, Vissza Se Néztem, és hogy mindenféle fenyegetéssel és hízelgéssel próbálkozzék. A buldózervezetõk elfogadott szerepe az volt, hogy körben üldögélve kávézzanak, és a szakszervezet szabályaival kísérletezve megvizsgálják, hogyan fordíthatnák a helyzetet saját - anyagi - hasznukra.

A Föld lassan haladt napi pályáján.

A nap mindinkább felszárította Arthur pocsolyáját.

Ismét árnyék vetõdött Arthurra.

- Helló, Arthur! - mondta az árnyék.

Arthur a napba hunyorgott, és meglepõdve észlelte, hogy Ford Prefect áll fölötte.

- Ford! Helló! Hogy vagy?

- Remekül - mondta Ford. - Figyel csak, ráérsz?

- Hogy ráérek-e? - hördült fel Arthur. - Hát ha eltekintek attól, hogy itt kell feküdnöm, különben ezek a buldózerek lerombolják a házamat, ráérek. Miért?

A Betelgeusén ismeretlen fogalom az irónia; ha Ford Prefect nem koncentrált, gyakran nem is értette.

- Nagyszerû! - felelte. - Hol beszélgethetünk nyugodtan?

- Hol micsinálhatunk? - kérdezte Arthur.

Ford néhány pillanatig nem figyelt oda. Meredten bámulta az eget, mint a nyúl, mely el akarja gázoltatni magát egy autóval. Aztán leguggolt Arthurhoz.

- Beszélnünk kell - mondta sürgetõen.

- Rendben - mondta Arthur. - Beszélj.

- És innunk - mondta Ford. - Életbevágóan fontos, hogy beszéljünk és igyunk. Most rögtön. A faluban, a kocsmában.

Újabb ideges, várakozásteljes pillantást vetett az égre.

- Figyelj, hát nem érted?! - süvöltötte Arthur. Prosserra mutatott. - Az az ember le akarja dönteni a házamat!

Ford értetlenül nézett.

- Ehhez terád nincs szükség, nem? - kérdezte.

- De én nem akarom, hogy szétverje a házamat!

- Aha.

- Figyelj, Ford, mi bajod? - kérdezte Arthur.

- Semmi. Semmi baj. Nézd, soha életedben nem hallottál még olyan fontos dolgot, mint amit mondani akarok. Most kell elmondanom, és a Ló és Lovász bárjában kell elmondanom.

- Miért?

- Mert nagy adag italra lesz szükséged.

Ford Arthurra meredt, és Arthur meglepve észlelte, hogy gyengül az akarata. nem tudhatta, hogy ez annak az õsi kocsmai játéknak a következménye, melyet Ford az Orion Béta naprendszer madranitbánya-övezeteit kiszolgáló hiperûrkikötõkben gyakorolt.

A játék távolról emlékeztetett a földön ismert indián birkózásra. Két versenyzõ ül az asztal két oldalán, mindegyikük elõtt áll egy pohár.

A két pohár közé egy üveg ó-Janx-szesz kerül (melyet a régi-régi orioni bányásznóta tesz halhatatlanná: "Ó, ne tölts többet az ó-Janx-szeszbõl, Nem, ne tölts többet az ó-Janx-szeszbõl, mert fejem rááll, nyelvem megáll, szemem szétáll, éltem leáll, Nem, már csak egyet tölts abból a bûnös ó-Janx-szeszbõl").

A két versenyzõ most teljes akaraterejével az üvegre koncentrál - a cél az, hogy az üveg megbillenjen, és a szesz az ellenfél poharába ömöljön, akinek ezután természetesen ki kell ürítenie a poharát.

A palackot ekkor újratöltik, és a játszma folytatódik. Újra és újra.

Aki egyszer veszíteni kezd, az valószínûleg végig veszíteni is fog, mivel a Janx-szesz egyik hatása az, hogy csökkenti a telekinetikus potenciált.

Amikor az elõre megállapított mennyiségû szesz elfogyott, a vesztes zálogot ad; a zálog kiváltásához rendszerint obszcén feladatokat kell teljesíteni.

Ford Prefect, ha csak tehette, vesztett.

Ford pillantásának súlya alatt Arthur egyre inkább érezte, hogy vágyódik a Ló és Lovász ivójába.

- De mi lesz a házammal?... - kérdezte tétován.

Ford Mr. Prosserre nézett, és gonosz ötlet villant át az agyán.

- Le akarja dönteni a házadat? - kérdezte.

- Igen, és a helyébe egy gyorsfor...

- De nem kezdhet hozzá, mert itt fekszel a buldózer útjában?

- Igen, és...

- Bízom benne, hogy kidolgozhatunk valamilyen kompromisszumot - jelentette ki Ford. - Elnézést kérek! - kiáltotta.

Mr. Prosser (aki a buldózervezetõk szószólójával vitatkozott arról, hogy veszélyezteti-e Arthur Dent a dolgozók egészségét, és ha igen, mennyi pénz jár a dolgozóknak) körülnézett. Meglepve és némi ijedelemmel tapasztalta, hogy Arthurnak társasága akadt.

- Igen? Tessék? - kiáltotta. - Észhez tért végre, Mr. Dent?

- Föltételezhetjük-e egyelõre - kérdezte Ford -, hogy nem?

- Nos? - sóhajtotta Mr. Prosser.

- Föltételezhetjük-e azt is - folytatta Ford -, hogy ma már nem is fog?

- És akkor mi van?

- Akkor az ön emberei egész nap ott állnak, és nem csinálnak semmit, nemde?

- Meglehet, meglehet...

- Nos, ha ön ebbe így is, úgy is beletörõdött, akkor már nem szükséges, hogy Arthur továbbra is ott feküdjön, ugye?

- Micsoda?

- Nem szükséges - ismételte Ford türelmesen -, hogy Arthur továbbra is ott feküdjön.

Mr. Prosser elgondolkodott.

- Hát nem, tulajdonképpen nem - mondta -, nem igazán szükséges...

Prosser ideges volt. Úgy vélte, hogy kettejük közül az egyik nem viselkedik igazán ésszerûen.

- Ha tehát ön hajlandó olybá venni, hogy Arthur továbbra is itt fekszik, akkor nem volna akadálya annak, hogy félórácskára elugorjak vele ide a kocsmába. Mit szól hozzá?

Mr. Prosser úgy vélte, ez kész õrület.

- Ésszerûen hangzik - mondta megnyugtató hangon, és azon tûnõdött, kit akar megnyugtatni.

- S ha utána ön is elugrana egy gyors kortyra, számíthat az együttmûködésünkre - ajánlotta Ford.

- Nagyon köszönöm - Mr. Prossernek már fogalma se volt, mit mondhatna -, nagyon köszönöm, igazán kedves... - Összeráncolta a szemöldökét, aztán elmosolyodott, aztán megpróbálta a kettõt együtt, nem ment, görcsösen belemarkolt a szõrmekalapjába, és körbegyûrte a fején. Akárhonnan nézte, úgy látszott, hogy gyõzött.

- Ha tehát - folytatta Ford - ön volna szíves idejönni és lefeküdni...

- Micsoda? - kérdezte Mr. Prosser.

- Ó, sajnálom - mondta Ford -, úgy látszik, nem értettem meg magam elég világosan. Valakinek le kell feküdnie a buldózerek elé, nem? Hiszen különben mi sem gátolná õket abban, hogy lerombolják Mr. Dent házát, nemde?

- Micsoda? - kérdezte újfent Mr. Prosser.

- Egyszerû - mondta Ford. - Az ügyfelem, Mr. Dent, mindössze ahhoz a feltételhez köti távozását az ön buldózereinek az útjából, hogy ön fekszik ide helyette.

- Mirõl beszélsz, - kérdezte Arthur, de Ford oldalba bökte a cipõjével, hogy maradjon csöndben.

- Maga tehát azt akarja - Mr. Prosser megpróbálta, hogy ezt a szokatlan gondolatot megfogalmazza a saját számára -, hogy én menjek oda és feküdjek le?

- Úgy van.

- A buldózer elé?

- Úgy van.

- Mr. Dent helyett.

- Úgy van.

- Bele a sárba.

- Bele, ahogy mondja, a sárba.

Mr. Prosser felismerte, hogy vesztett, és ettõl úgy megkönnyebbült, mintha hatalmas terhet vettek volna le a válláról. Ez volt az a világ, amelyben otthon volt. Felsóhajtott.

- És ennek fejében ön magával viszi Mr. Dentet a kocsmába?

- Pontosan - helyeselt Ford. - Hajszálpontosan.

Mr. Prosser tett néhány óvatos lépést, majd megállt.

- Megígérik? - kérdezte.

- Megígérjük - felelte Ford. Arthurhoz fordult. - Gyerünk - mondta -, kelj fel, hogy az emberünk lefekhessen.

Arthur felállt. Úgy érezte, álmodik.

Ford intett Prossernek, aki szomorúan, nehézkesen leült a sárba. Úgy érezte, az egész élete álom, s néha elgondolkodott afelõl, vajon kinek az álma lehet, és hogy az illetõ élvezi-e. A sár lassan összezárult az ülepe és a karjai körül, s kezdett a cipõjébe szivárogni.

Ford szigorúan nézett rá.

- Semmiféle fondorlatos házrombolás a távollétünkben, így van? - kérdezte.

- A puszta ötlet - morogta Mr. Prosser - még el sem kezdett gondolkodni azon - folytatta és hátradõlt -, hogy adjon-e esélyt önmagának arra, hogy felbukkanjon a fejemben.

Közeledett a buldózervezetõk szakszervezetének képviselõje. Mr. Prosser hátraengedte a fejét, és becsukta a szemét. Igyekezett felsorakoztatni érveit annak bizonyítására, hogy most sem veszélyezteti saját egészségét. Korántsem volt biztos ebben - elméjét ricsaj töltötte be, lovak, füst, vérszag. Mindig ez történt vele, ha pocsékul érezte magát, vagy ha úgy vélte, hogy rászedték. sose tudta megmagyarázni magának. Abban a sokadik dimenzióban, amelyrõl oly keveset tudunk, a hatalmas kán dühödten üvöltött, miközben Mr. Prosser vacogott némileg, és halkan nyüszített. Érezte, hogy könnycseppek szurkálják belülrõl a szemhéját. Bürökrata baromságok, mérges pasasok a sárban, érthetetlen idegenek, akik megmagyarázhatatlan megaláztatásokban részesítik, és egy egész ármádia ismeretlen lovas, aki mind rajta röhög a saját fejében - micsoda nap!

Micsoda nap! Hogy lebontják-e Arthur házát még ma, vagy sem - Ford Prefect tudta, minden annyit se számit, mint egypár dingókutyavese.

Arthur még mindig nyugtalan volt.

- Megbízhatunk benne? - kérdezte.

- A magam részérõl a világ végezetéig megbíznék benne - mondta Ford.

- Na persze - mondta Arthur. - Mikor lesz az?

- Úgy tizenkét perc múlva - felelte Ford. - Gyerünk, hadd igyak valamit.

 

2. fejezet

 

Az Encyclopaedia Galactica egyik cikkelye az alkoholról szól. Megtudjuk belõle, hogy az alkohol színtelen, illékony folyadék, menyet cukrok erjesztésével nyernek. Egy megjegyzés kitér az alkohol intoxikáló hatására egyes szénalapú létformák esetében.

Az alkohol a GALAXIS Útikalauzban is szerepel. Megtudjuk belõle, hogy a legjobb létezõ ital a Pángalaktikus Gégepukkasztó.

Megtudjuk belõle, hogy a Pángalaktikus Gégepukkasztó hatása olyan, mint amikor szétverik az ember agyát egy lédús citromszelettel, melyet vaskos aranytéglára erõsítettek.

A GALAXIS Útikalauz arról is tájékoztat, hogy mely bolygókon mixelik a legjobb Pángalaktikus Gégepukkasztót, várhatólag mennyit kell fizetni érte, és miféle jótékony szervezetek segíthetnek az utólagos rehabilitációban.

A GALAXIS Útikalauz azt is elmondja, hogyan mixeljünk magunknak Pángalaktikus Gégepukkasztót.

- Töltsünk be egy palackkal a jó öreg ó-Janx-szeszbõl - hangzik a recept. Adjunk hozzá egy rész vizet a Santagrinus-V tengereibõl. Ó, az a santagrineánus tengervíz - teszi hozzá a GALAXIS Útikalauz. Ó, azok a santagrineánus halak!!!

Olvasszunk fel a keverékben három kocka Arcturus Megagint - alaposan meg kell jegelni, különben elvész a benzin!

Buborékoltassunk át négy liter falliánus mocsárgázt a keveréken, mindazon boldog Stopposok emlékére, akik belepusztultak a gyönyörökbe Fallia mocsaraiban.

Gördítsünk egy mérce Qualactin Hiper Menta Extraktumot egy ezüstkanál hátára, hadd hozza magával a sötét Qualactin Zónák nehéz illatát, áthatóan, édesen, misztikusan.

Ejtsük bele az algoliai naptigris egy fogát. Figyeljük, mint oldódik fel, és mint juttatja el az Algol Napok tüzét az ital szíve mélyéig.

Loccsantsunk rá zamphourt.

Adjunk hozzá egy olajbogyót.

Igyuk meg... nagyon-nagyon óvatosan...

A GALAXIS Útikalauz érezhetõen kelendõbb, mint az Encyclopaedia Galactica.

 

- Hat korsó sört - mondta Ford a Ló és Lovász csaposának. - És kérem, siessen, nyakunkon a világvége!

A Ló és Lovász csaposa, méltóságteljes idõsebb úr, nem ezt a stílust érdemelte. Feltolta szemüvegét az orrán, és Fordra pislogott. Ford fütyült rá, az ablakon bámult kifelé. A csapos jobb híján Arthurra nézett, aki tehetetlenül vállat vont és hallgatott.

Így a csapos csak ennyit szólt:

- Valóban? Szép napunk van hozzá - és nekilátott a csapolásnak.

Aztán újrapróbálta:

- Akkor megnézik a délutáni meccset?

Ford körülpillantott.

- Á, nem, nincs értelme - mondta.

- Miért, eleve lefutott meccsre számit? - kérdezte a csapos. - Az Arsenal esélytelen?

- Nem, szó sincs róla - mondta Ford. - Csak az a helyzet, hogy itt a világvége.

- Ó, igen, uram, már mondta - a csapos a korsók felett gyors pillantást vetett Arthurra -, az Arsenal olcsón megúszná, ha úgy volna.

Ford õszinte meglepetéssel nézett rá.

- Á, nem, szó sincs róla - mondta, és összeráncolta a szemöldökét.

A csapos levegõ után kapkodott.

- Parancsoljon, uram, a hat korsó - mondta.

Arthur halványan rámosolygott, és ismét vállat vont. Aztán halványan rámosolygott a többiekre is a kocsmában, hátha hallotta valamelyikük, hogy mirõl volt szó. Egyikük se hallotta, és nem is értették, miért mosolyog rájuk Arthur.

A Ford mellett ülõ vendég rájuk nézett, aztán a hat korsóra nézett, gyors fejszámolást végzett, az eredmény megnyerte a tetszését, s ostobán reménykedõ vigyor jelent meg az arcán.

- Kopj le! - mondta Ford. - Ezek a mi korsóink. - Arckifejezése láttán még egy algoliai naptigris se merte volna félbeszakítani, amit csinál.

Ford egy ötfontos bankjegyet tett az asztalra.

- Tartsa meg a visszajárót.

- Hogyan, egy ötfontosból? Nagyon köszönöm, uram.

- Még van tíz perce, hogy elköltse.

A csapos jobbnak látta, ha odébbáll.

- Ford - mondta Arthur. - Megmondanád végre, hogy mi történik itt?

- Igyál - mondta Ford. - Három korsóval kell végezned.

- Három korsóval? - kérdezte Arthur. - Ebédidõben?

A Ford mellett ülõ ember vigyorgott, és boldogan bólogatott. Ford nem törõdött vele.

- Az idõ illúzió - jegyezte meg. - Az ebédidõ kétszeresen az.

- Mély gondolat - mondta Arthur. - El kellene küldened a Reader's Diggestnek. Egy egész oldalt tartanak fenn a magadfajtának.

- Igyál.

- Minek kell egyszerre három korsóval meginni?

- Izomlazítóul, szükséged lehet rá.

- Izomlazítóul?

- Izomlazítóul.

Arthur a sörére meredt.

- Valami rosszat tettem ma - kérdezte -, vagy a világ mindig is ilyen volt, csak én túlságosan el voltam foglalva önmagammal, és nem vettem észre?

- Na jó - mondta Ford. - Megpróbálom megmagyarázni. Mióta ismerjük egymást?

- Mióta? - Arthur gondolkodott. - Ööö...öt vagy hat éve. És ez az idõ nagy részében értelmesnek tûnt, legalábbis akkor.

- Na jó - mondta Ford. - Mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy nem Guildfordból származom, hanem a Betelgeuse mellõl, egy kis bolygóról?

Arthur vállat vont, mint akinek oly mindegy.

- Nem tudom - mondta, és beleivott a sörbe. - Miért, úgy gondolod, hogy ilyesmit fogsz mondani?

Ford feladta. Nyakukon a világvégével, a dolog tényleg nem sok szót érdemelt. Csak ennyit szólt: - Igyál! - Aztán hozzátette, teljesen tárgyilagosan: - Itt a világvége.

Arthur halványan rámosolygott a többiekre a kocsmában. A többiek a homlokukat ráncolták. az egyik vendég intett neki, hogy hagyja abba a vigyorgást, és törõdjön a saját dolgával.

- Ma csak csütörtök lehet - mondta Arthur, és igyekezett elsüllyedni a sörei mögött. - A csütörtök sose volt az én napom.

 

 

 

Címkék:

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

szabo jános írta 1 hete a(z) vicc fórumtémában:

-Magyarország hegyen épült város – mondta, miután ...

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu