- Jajdrágajóistenem, milyen nehezen jutottam be magukhoz,  a fene a csőrit a telefonnak, aki aztat kitalálta, nem tudom már miótától próbálom, szeretném megmondani, nem tudom, ha hallják, amiket mondok itten, hogy küldöm a zenét az én drága Anuskám születésnapjára, hatvanharmadik éves; mondom az uram öccsének, az én szerencsétlen sógoromnak, elitta már itten nekem az eszit egészen, te Pityu, én megpróbálom felhívni a tévét, valahogy bejutok én is, nekem ne mondja senki. Kérem szépen aztat az éneket, Tamásgábortól,  hogy a “Nem még zöldell  szamosvíze szívem alatt”; a jóisten éltesse magukat, jaj de jó látni, hogy visszajött, kedves Manyika, a szülési szabadságról; egész nap nézem magukat, az egész ország mind magukat nézi reggeltől estig, más tévéket már nem még néz senki sem, hogy a fene rágná ki a csipáját annak, aki magukat bántsa, mert mindenki magukat bántsa és be akarja szüntetni amiótától magukat tudják, na a fene a csőrit nekijük! Manyika, a haját ne még kösse hátra, igyon köménymagos teát és tegyen egy törülközőt a melle alá, magának jól áll így, kibontva is, olyan, mint a Dezdemóna haja;  Dezdemóna egyik szomszédom, egy híres ávokáta, román, de nagyon rendes, egyem a szívit magának, kívánok sok egészséget, reményt, szeretetet, szóval Tamásgábor, a “Nem még zöldell szamosvíze szívem alatt”…

- Mi most sajnos csak a “Kék ibolya, szállj hazámnak egére – hejj,  magasra, magasra!”…

- És a sógornőmnek, a kisebbiknek, Erzsikémnek Nyugatnémetországba és lányának, Ikeának, Svédországba áprillis húszadikára, ez nekem a kisebbik sógornőm, a nagyobbiknak nem még küldök, mert az nem tud magyarul, mert süket szegényke, azótától amiótától volt egy cukorbaja, abból maradt nekije vissza valami és – gátá! -  megsüketült, minden baja volt nekije is, fene a csőrit, már tizenhatévesen – tizenhatévesen! - császárolták, és kiderült, hogy nem is kelletett volna; és Tőkés püspök úrnak neve napjára, hogy legyen ereje nekije, egyem meg a szívit, jaj, hogy meg van öregedve; és az én drága apatársamnak, Kovács-Szabó János Istvánnak, a Tulipánt uccába, kívánok sok egészséget, a zisten áldja meg aztat a szorgalmas kezit, mindig dolgozik, állandóan van nekije ilyen meg olyan csubuk munkája, most is csinált nekem egy régi givettából egy laskanyújtót;, és aztán a középső lányának névnapjára a Surgyélán uccába, április tizennyolcadikára, és az én Pintyőkémnek - amikor mentünk iskolába, mindig megvárt engemet, és mikor mentünk haza – a drága! - akkor is mindig megvárt  - aztán együtt dolgoztam a nővérével, Demissziával a Lépéménél, nekije román nővére volt, az apja után, a mostani vajgyár, akkor lepedőgyár volt, még a régi demokráciába, kívánom a Pintyőkémnek, hogy a jóisten adjon nekije hosszú életet, hogy fel tudja nevelni aztat az unokáját, mert az a tikelósz fia, annak vége – gátá! – egy semmirevaló, ádáz tekergő, egy olyan tikelósz, aztán küldöm a jókívánságaimat az én drága Fannikámnak Szamosfalvára, május nyolcadikára, együtt voltunk a nagy bajban a Pécsélében, ott dolgoztunk a kantinban, a legnehezebb időkben, amikor Pistuék még itten voltak; és Kelemennének, az én drága Andrisom menyének és kicsi fiának, Bogdánkának és az ő Bucókájának május tizenötödikére, hogy egymást ne még bántsák, mert jó a zisten, és mindent lát a szemivel, és semmit se hagy figyelmen kívül, mindenki aztat kapja meg magának a végin, amit érdemel.

- Mi most akkor a “Kék ibolya, szállj hazámnak egére, hejj,  magasra…”

- És Butyik Zolinak, a nagyobbik öcsém sógorának a Pillangó telepre, május negyedikére, kivéve a feleségit, az egy megátalkodott, egy olyan szpúrkáta perszóna, fene a csőrit nekije, és minden kedves szomszédomnak, Balikánénak a hetedikről, Pilinyákéknak, a jóisten tartsa meg őket boldogságban, hogy tudják befejezni az izolálást a lakodalomig, Munyóka unokájának és kishugának, a Corupției uccába május hetedikére, az én drága Marikámnak, Maroskatódra, porcukor ment nekije az orrába, amikor gyerek volt - és majdnem gátá volt! -, Dezső tiszteletes úrnak, a Cipész uccai kistemplomba és feleségének ugyanoda, a feneacsőrit; ha lehet, akkor Tamásgábor: “Nem még zöldell szamosvíze szívem alatt”…

- Mi viszont a “Kék ibolya, szállj hazámnak egére, hejj …”

- És az én drága uramnak, a fene a csőrit, nem még akart engedni telefonálni, de nem rossz ember, amikor nem iszik, meg aztán az én drága Andrisom menyének és kicsi fiának, Bogdánkának és az ő Bucókájának, és ne felejtsék el Pintyőkét, szegény feje, az a tikelósz fia nekije, a nagyobbik vejemnek gyógyulást kívánok, adjon a jóisten neki is és a az egész családjának minden lehető legjobb jót, búzát, békességet, reményt, jaj, és főleg  egészséget, Bilike keresztlányomnak és kisfiának; utána meg Álbuleszku doktornak április tizenhetedikére, a jóistem a keze nyomát is áldja meg nekije, ő mentette meg az én Sunyókámnak az életit, amikor az gátá volt, mind fosott szegény nekünk itten, mint a Kilin lova pünkösdkor a  Pillangó uccában, mondta az én drága apatársam, hogy ez nem jó, amikor ő gyerek volt, csak úgy ették a murkot a kertben, nem még volt semmi bajuk tőle. Hogy nekije ne mondja senki.  Az én Sunyókám az itteni Lajosomnak, úgye,  a mostohaöccse, drága jó gyerek, neki is sok boldogságot, és ne még vesztesse el a reményt, mert, jaj, Sunyókám, mondtam, hogy tartsad nyitva a csipádat, tudjad, hogy a zisten itten van és lát, nyitva van a szeme nekije, és  mindenki aztat kapja magának a végin, amit érdemel; láttad, Sunyókám, hogy még járt Kilin néni is a végin? A szélső Kilin néni, a tojásos, akinek a varrógép becsípte a fülit a Csészéménél, nem a másik! Bottal ütötte a vejinek a nyomát, és hiába: gátá!

- “Kék ibolya, szállj hazámnak egére/Hejj, magasra, magasra"!”

Innét: